Abonyi Kc.          Archiv 2023-2024


Támogatóink:



A 2023/2024 bajnoki idényben indított csapataink:

Leány U12 Leány U13 Leány U14 Leány U17 Női Felnőtt


Bemutatkozás


Az Abonyi Kézilabda Club 1988 óta működik női és férfi szakosztállyal.
Az elmúlt 30 év alatt szinte minden lépcsőfokot és osztályt megjárták csapataink. Igazolt játékosaink és versenyeztetett csapataink létszáma folyamatosan növekszik.
Egyesületünk utánpótlásképzésre egyre nagyobb hangsúlyt fektet és a helyi oktatási intézményekkel történő szoros együttműködés eredményeképp, bázisunk évről-évre bővül.
Edzői stábunk mindent elkövet azért, hogy megfelelő szakmai munkával, a gyerekek megszeressék és elsajátítsák ezt a szép, ám néha kemény játékot.


Székhelyünk az Abony szülöttjéről, Varga Istvánról elnevezett Városi Sportcsarnokunkban van. Itt zajlik edzéseink legnagyobb része, illetve itt játsszuk hazai mérkőzéseinket az abonyi publikum előtt.
Kellő támogatás, szponzoráció, közös gondolkodás és együttműködés nélkül a fejlődésünk korlátozott, de az Elnökség elszánt és alázatos munkával igyekszik gondoskodni a sportág további népszerűsítéséről, a jó színvonalú utánpótlás nevelő munkáról.


Egyesületünk vezetősége:


Szivacs-kéziseink: már itt az utánpótlás!


Kandi Éva beszámolója az ovi-kézi csapatunkról:

Óvodás korú- és kisiskolás kézisek is "gőzerővel" dolgoztak egész évben! Szeptemberben sikerült ismét megvalósítani, hogy a legkisebbeknek és a kis iskolásoknak is lehetőségük legyen megismerkedni a kézilabdával! Heti rendszerességgel fejlesztettük tudásukat, a kézilabda iránti szeretetüket! Szép számban vettek részt rendszeresen az edzéseken (25 ovis és 20 kis iskolás), így hatalmas utat bejárva kész kis csapattá kovácsolódtunk! Elképesztő az energia, ami bennük van! Hétről hétre új ismereteket sajátítottak el! Csodálatos látni a fejlődésüket! Az óvodás kis csöppségek mosolyogva, bátran, tiszta szívvel állnak a nagy világgal szemben! Minden új nekik és mint a szivacs, úgy szívják magukba a tudást!

A kisiskolások már a jövő évi Sulikézire készülnek! Hozzájuk csatlakoznak majd a szeptembertől iskolába induló nagycsoportosok is! A gyermekek leigazoltak az Abonyi KC egyesülethez, így lehetőségünk van a következő szezonban az MKSZ keretein belül a sulikézilabda programban szerepelni!



Remek eredményekkel zárt az Abonyi Kézilabda Club a 2023/24-es szezonban!


Fantasztikus eredményt értünk el minden szinten, ahol csapataink versenyeztek. Sorrendben haladva, az U12-es lányainknak nem volt egyszerű szezonjuk. Szebeniné Tóth Renáta edzőnkkel nem tudták elkezdeni a szezont, mert anyai örömök elé nézett, így a felkészülést már Orján Viktóriával indult. A bajnokság felénél Vikinek is át kellett adni az edzői szerepet, mert ő is anyai örömök elé nézett, Surman István vette át a lányokat, aki már dolgozott a clubnál. Ezen "nehézségek"ellenére a lányok remek munkát végeztek edzéseken és az egész évben. Fantasztikus teljesítménnyel, 20 mérkőzésből 20 győzelmet arattak, nem találtak legyőzőre egész szezonban. Igaz itt még nincs tabella, de kis bajnokoknak nevezhetjük őket.

Az U13-as lány csapatunk is nagyon szép szezont zárt Mayer-Nagy Zsuzsanna edzőnk vezetésével. A lányok több fronton is teljesítettek, hiszen U14-es csapatunk gerincét is ők alkotják. Nem beszélve arról, hogy az Országos Diákolimpiai döntőben is lesz jelenésük június közepén Debrecenben. Egész évben ők is remek és alázatos munkát végeztek 18 mérkőzésből 17 győzelem, egy vereséggel zárták a szezont.
U14-es csapatunkat, ahogy említettem, kis túlzással az U13-as játékosok alkotják, így az edzések és a felkészülések is együtt zajlottak. U14-es lányaink 22 mérkőzésből 20 győzelem 2 vereséggel mehetnek nyári szünetre.

Serdülő lányaink egy erős bajnokságban szerepeltek, ahol az egyik legfiatalabb életkorú csapat voltunk. De semmi szégyenkezni valónk nem volt, egy viszonylag gyengébb ősz után egy remek tavaszt produkáltak Nyeső Péter tanítványai. Így a bajnokság előkelő 5.helyén zártak. Dicséretes a lányoktól, hogy az edzésmunkájuk kifogástalan volt egész szezonba. Serdülőink 20 mérkőzésből 10 győzelem és 10 vereséggel érték el az 5.helyet.

Újonnan alakult felnőtt csapatunk sem maradhat ki a dicséret alól, mert pazar évet produkáltak. Annak ellenére, hogy sokan több éves kihagyás után álltak bele a munkába. Arról nem beszélve, hogy a csapat nagy része soha nem játszott egymással és jelentős korkülönbségek is vannak a csapatban. Ezek tudatában vágtunk neki a bajnokságnak. De gyorsan kiderült, hogy remek csapategység alakult ki és ez meg is hozta a sikert. Hajszálon múlt, hogy bajnoki döntőt játszhassanak a lányok. Végül a bronzérem jogos tulajdonosai lettek. Felnőtt csapatunk 19 mérkőzésből 12 győzelem 5 vereség és 2 döntetlennel érte el ezt a szép eredményt.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megemlíteni ovisainkat és az alsó tagozatos gyermekeinket, akik igaz nem kapnak még nagy szerepet, de alázatosan és komoly elszántsággal dolgoznak Kandi Évi kezei alatt. Hétről-hétre edzenek, úgy, hogy mérkőzéseket még nem játszanak. De várhatóan már közülük is lesznek jó páran akik a következő szezonban bajnoki mérkőzéseken vesznek majd részt.

Minden játékosunknak,edzőnknek,a clubnál dolgozóknak,segítőknek,szurkolóinknak jó pihenést és szép nyarat kíván az
Abonyi Kézilabda Club!!!!!


2024.06.04.

Év végi beszámoló

Remek évet zárt az Abonyi Kézilabda Club


Nagyon szép évet zárt egyesületünk, minden korosztályban, U11,U12,U13,U14,U17,-ben is. Csak pozitívan lehet nyilatkozni erről az évről, hiszen minden korosztályban remek munka folyik és csak dicséret illeti az edzőinket és persze a játékosainkat is. Természetesen a mérkőzések közül nem sikerül mindet megnyernünk a bajnoki sorozat alatt, de számunkra nem is minden esetben ez a lényeg. Rengeteg ügyes és jó képességű játékosunk nevelkedik egyesületünkben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy idén nyáron két játékosunk is magasabb osztályban kezdte meg kézilabda pályafutását. Azok, akik továbbra is Clubunkat képviselik, teljes odaadással teszik a dolgukat, mind edzésen és mind mérkőzésen. Fejlődésünket mi sem mutatja jobban, hogy több korosztályunkban az év második felében az új bajnoki évben még veretlenek vagyunk. Fontos megemlíteni ovisaink lelkes munkáját is, hiszen évről évre egyre többen kezdik meg a szezont szeptemberben, és lelkesen űzik ezt a sportot. Nagyon büszkék vagyunk rájuk is, hogy hétről hétre rendszeresen edzenek, dolgoznak, hiszen a jövő az övék... Fontos megemlíteni, hogy ismét felnőtt női csapattal is büszkélkedhetünk, ami az elmúlt időszakot nézve igen komoly előrelépés. Az pedig külön öröm, hogy az eltelt négy hónap alatt kellemes meglepetést okoztak a felnőtt hölgyek, hiszen egy teljesen új szerkezetű csapat állt össze nagyon sok fiatal játékossal. Szerencsére mellettük megvannak azok a rutinos játékosok, akik segítik a fiatalok útját. Nagyon örülünk annak, hogy felnőtt csapatunkat több fiatal serdülő korú 15 éves játékos is erősíti, akik nem ijedtek meg a feladattól, ha lehet úgy fogalmazni, akkor inkább nagyon is éltek a lehetőséggel.

Kellemes Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új évet kíván mindenkinek az Abonyi Kézilabda Club minden egyes tagja!


2023.12.28.

Évzáró vacsora


A mai napon a Lilaakác Étteremben rendeztük az Abonyi Kézilabda Club évzáró bankettjét, ahol a kiemelkedő teljesítményt elért sportolókat is díjaztuk. A kézilabdásaink minden csapata igazán kitett magáért ebben a szezonban! A statisztikák azt mutatják, hogy többen is veretlenek, illetve a bajnokságokban előkelő helyen állnak. A felnőtt csapatnak is minden esélye megvan a dobogós helyezés elérésére a tavaszi szezon végén. Sok szeretettel gratulálunk mindenkinek, most jó pihenést, a jövő évben pedig eredményes felkészülést és fényes érmeket kívánunk!


2023.12.18.